Eseménynaptár Nyomtat Email help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Search
Keresés
PROGRAMAJÁNLÓ
2012. február 06. (hétfő)Találatok : 2402

BIOLOGIKA SZABADEGYETEM 2012

előadások, tréningek, összejövetelek


FIGYELEM! A jelentkezésekkel kapcsolatos tudnivalók, feltételek 2012. január 1-től megváltoztak.

 

Kérjük, hogy figyelmesen tanulmányozza át az egyes tréningek adatlapját, és amennyiben kiemelten hivatkozunk rá a rendezvény adatlapján, az általános jelentkezési feltételeket. Valamennyi tréning ára változott, azonban, ha legalább 72 órával a tréning kezdete előtt jelentkezik, egyes tréningek árából akár 20-33% kedvezményt biztosítunk. A létszámkorlátos rendezvényekre érdemes még ennél is korábban jelentkezni. Írásos előregisztráció minden esetben kötelező, ugyanis az előzetes jelentkezések alapján választjuk ki a létszámnak leginkább megfelelő helyszínt.

A Biologika Szabadegyetem nem nyújt akkreditált képzést, így önfejlesztő rendezvényeinket máshol nem lehet hivatkozási alapnak felhasználni.

A rendezvényekről az előadó / tréner előzetes, írásos engedélye nélkül képi vagy hangfelvételt készíteni szerzői jogi okokból nem engedélyezett.

Az együttműködés feltételeiről egyeztessen az előadóval / trénerrel / témavezetővel és a szervezőkkel. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Biologika Szabadegyetem eseménynaptárának dátumai, helyszínei tájékoztató jellegűek. A változás jogát - az előzetes jelentkezések alapján - fenntartjuk.

 

Amennyiben szeretne híreinkről, rendezvényeinkről azonnal, első kézből értesülni, javasoljuk, hogy regisztráljon a GNM Fórumon. A fórum tagjait alkalmanként hírlevélben értesítjük kiadványainkról, rendezvényeinkről, valamint folyamatosan bővülő, ingyen elérhető, online oktatóanyagainkról.

 

BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS

   - ELŐADÁS: Kecskemét2012. február 9. - előadó: KOVÁCS JÓZSEF

   - ELŐADÁS: Zalaegerszeg, 2012. február 11. - előadó: ANDOCSI VALÉRIA 

   - ELŐADÁS: Békéscsaba, 2012. március 9. - előadó: BARNAI ROBERO

   - ELŐADÁS: Budapest V., 2012. március 28. - előadó: BARNAI ROBERTO 

   - ELŐADÁS: Békéscsaba, 2012. április 14. - előadó: BARNAI ROBERTO 

   - ELŐADÁS: Kecskemét, 2012. április 15. - előadó: BARNAI ROBERTO 

   - ELŐADÁS: Pécs, 2012. április 20. - előadó: BARNAI ROBERTO  

   - ELŐADÁS: Szeged, 2012. május 4. - előadó: BARNAI ROBERTO    

   - ELŐADÁS: Győr, 2012. május 11. - előadó: BARNAI ROBERTO 

   - ELŐADÁS: Debrecen, 2012. június 1. - előadó: BARNAI ROBERTO 

   - ELŐADÁS: Budapest IX., 2012. június 8. - előadó: DR. HERCZEG A., DR. GELLÉRI J.

   - ELŐADÁS: Budapest, 2012. június 10. - előadó: VAJAI M. VADVIRÁG 

   - ELŐADÁS: Békéscsaba, 2012. június 29. - előadó: BARNAI ROBERTO 

 

TEMATIKUS BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) ELŐADÁSOK 

   - SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER: Budapest V., 2012. február 29. - előadó: DR. HERCZEG ANDREA

   - FÁJDALOM(CSILLAPÍTÁS): Budapest V., 2012. március 28. - előadó: DR. HERCZEG ANDREA 

   - ALLERGIA: Budapest V., 2012. április 25. - előadó: DR. GELLÉRI J., DR. HERCZEG A.  

   - TÚLSÚLY, FOGYÁS: Budapest V., 2012. május 30. - előadó: VAJAI M. VADVIRÁG 

   - TÚLSÚLY, FOGYÁS: Zalaegerszeg, 2012. június 8. - előadó: BARNAI ROBERTO 

 

BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) ALAP ÉS HALADÓ TANFOLYAM 

BUDAPESTEN, ROBERTO ELŐADÁSÁBAN JÚL., SZEPT., OKT. ÉS NOV.

   - ALAP: Szombathely, 2012. január 14-15. - tréner: ANDOCSI VALÉRIA 

   - HALADÓ: Monor, 2012. január 14-15. - tréner: KOVÁCS JÓZSEF 

   - ALAP: Budapest II., 2012. jan. 16., 30., feb. 13. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA

   - HALADÓ: Szeged, 2012. január 29. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Budapest V., 2012. február 11-13. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. február 14. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Kecskemét, 2012. február 18-19. - tréner: KOVÁCS JÓZSEF 

   - ALAP: Zalaegerszeg, 2012. február 25-26. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Szeged, 2012. február 25-26. - tréner: KOVÁCS JÓZSEF 

   - HALADÓ: Budapest II., 2012. február 27. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA 

   - ALAP: Békéscsaba, 2012. március 10-11. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Budapest V., 2012. március 15-17. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. március 18. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Cegléd, 2012. március 17-18. - tréner: KOVÁCS JÓZSEF 

   - ALAP: Dunaújváros, 2012. március 24-25. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Szombathely, 2012. április 14-15. - tréner: ANDOCSI VALÉRIA 

   - ALAP: Pécs, 2012. április 21-22. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Szombathely, 2012. április 28. - tréner: ANDOCSI VALÉRIA 

   - ALAP: Budapest V., 2012. április 28-30. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. május 1. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Szeged, 2012. május 5-6. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Győr, 2012. május 12-13. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Budapest V., 2012. máj. 19., 26., jún. 2. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA 

   - ALAP: Nyíregyháza, 2012. május 19-20. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Debrecen, 2012. június 2-3. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Zalaegerszeg, 2012. június 10. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. június 10. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA   

   - ALAP: Kecskemét, 2012. június 16-17. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Békéscsaba, 2012. jún. 30. - júl 1. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - HALADÓ: Békéscsaba, 2012. július 8. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Budapest V., 2012. július 14-16. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. július 17. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - ALAP: Budapest V., 2012. szeptember 13-15. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - HALADÓ: Budapest V., 2012. szeptember 16. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Pécs, 2012. szeptember 22-23. - tréner: BARNAI ROBERTO 

   - ALAP: Győr, 2012. október 13-14. - tréner: BARNAI ROBERTO 

 

BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) KONZULENS TANFOLYAM

   - KONZULENS: Budapest V., 2012. június 23-24. - tréner: BARNAI ROBERTO

 

BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) SZÜLÉS-SZÜLETÉS KURZUS

   - SZÜLETÉS: Szeged, 2012. január 28. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - SZÜLETÉS: Zalaegerszeg, 2012. június 9. - tréner: BARNAI ROBERTO

   - SZÜLETÉS: Békéscsaba, 2012. július 7. - tréner: BARNAI ROBERTO

 

BIOLOGIKA (GNM ÚJ MEDICINA) CSOPORTTALÁLKOZÓ

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. január 12. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - KLUB: Budapest V., 2012. január 20. - témavezető: BARNAI ROBERTO, VAJAI M. VIRÁG

   - KLUB: Szombathely, 2012. január 24. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. február 9. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

   - KLUB: Budapest V., 2012. február 17. - témavezető: BARNAI ROBERTO, VAJAI M. VIRÁG 

   - ORVOSOKNAK: Budapest V., 2012. február 28. - témavezető: BARNAI R., DR. GELLÉRI J., DR. HERCZEG A., DR. MOLNÁR GY.

   - KLUB: Szombathely, 2012. február 29. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. március 8. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

   - KLUB: Szombathely, 2012. március 28. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

   - KLUB: Budapest V., 2012. március 30. - témavezető: BARNAI ROBERTO, VAJAI M. VIRÁG

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. április 12. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

   - ORVOSOKNAK: Budapest V., 2012. április 23. - témavezető: BARNAI R., DR. GELLÉRI J., DR. HERCZEG A., DR. MOLNÁR GY. 

   - KLUB: Szombathely, 2012. április 25. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. május 10. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - KLUB: Szombathely, 2012. május 30. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - KLUB: Zalaegerszeg, 2012. június 14. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA

   - ORVOSOKNAK: Budapest V., 2012. június 25. - témavezető: BARNAI R., DR. GELLÉRI J., DR. HERCZEG A., DR. MOLNÁR GY. 

   - KLUB: Szombathely, 2012. június 27. - témavezető: ANDOCSI VALÉRIA 

 

NYÍLT NAPOK, AHOL AZ ÚJ MEDICINÁRÓL (IS) TÁJÉKOZÓDHATSZ

AZ EGÉSZSÉG LABOR ÉS A BIOLOGIKA SZE. EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL

   - EGÉSZSÉGNAP: Budapest V., 2012. február 29. - témavezetők: tbk. DR. HERCZEG A., DR. GELLÉRI J.

   - EGÉSZSÉGNAP: Budapest V., 2012. március 28. - témavezetők: tbk. DR. HERCZEG A., DR. GELLÉRI J., BARNAI R. 

   - EGÉSZSÉGNAP: Budapest V., 2012. április 25. - témavezetők tbk. DR. HERCZEG A., DR. GELLÉRI J., CSERE D., KOVÁCS I.

   - EGÉSZSÉGNAP: Budapest V., 2012. május 30. - témavezetők tbk. DR. HERCZEG A., DR. MOLNÁR GY., KOVÁCS J., VAJAI M. V. 

 

BELSŐ MEGÉLÉSEK RENDSZERE TANFOLYAM, 1-3. MODUL 

MÁSIK NEVÉN: A MEGÉRTÉS TÁBLÁZATA TRÉNING

   - 1. MODUL: Budapest V., 2012. február 4-5. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 2. MODUL: Budapest V., 2012. március 3-4. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 3. MODUL: Budapest V., 2012. márc. 31. - ápr. 1. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS 

   - 1. MODUL: Budapest V., 2012. április 14-15. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 2. MODUL: Budapest V., 2012. május 12-13. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 1. MODUL: Budapest V., 2012. június 2-3. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS 

   - ELŐADÁS: Budapest IX., 2012. június 8. - előadó: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS  

   - 3. MODUL: Budapest V., 2012. június 9-10. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 2. MODUL: Budapest V., 2012. június 23-24. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS

   - 3. MODUL: Budapest V., 2012. július 7-8. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS 


A BEAVATÁS ÚTJA, BELSŐ MEGÉLÉSEK RENDSZERE 4. MODUL

ELŐFELTÉTEL: BELSŐ MEGÉLÉSEK RENDSZERE 1-3. MODULOK 

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. január 21-22. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS  

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. jún. 30. - júl. 1. - tréner: KÁFONY MÁRTA, RADIUS TAMÁS  

 

INTELLIGENS GYÓGYULÁSOK ÉS MEGOLDÁSOK

AVAGY ÚJ MEDICINA AZ AYURVÉDA TÜKRÉBEN

   - ELŐADÁS: Budapest V., 2012. február 10. - előadó: NAGY ATTILA CSONGOR

   - SZEMINÁRIUM: Budapest V., 2012. február 25-26. - tréner: NAGY ATTILA CSONGOR

   - ELŐADÁS: Debrecen, 2012. március 2. - előadó: NAGY ATTILA CSONGOR

   - SZEMINÁRIUM: Budapest V., 2012. június 9-10. - tréner: NAGY ATTILA CSONGOR 


ÍZÜLETKARBANTARTÓ FRISSÍTŐ GYÚRÓMASSZÁZS

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. január 28-font-sizea href=: 10pt;KLUB:span style=29. - tréner: KOVÁCS JÓZSEF (egykori testépítő világbajnok)

 

FOGYÁS, MÉREGTELENÍTÉS A GYAKORLATBAN

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. május 19-20. - tréner: CSERE DÓRA

   - ELŐADÁS: Budapest V., 2012. május 30. - előadó: CSERE DÓRA

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. június 16-17. - tréner: CSERE DÓRA 

 

BIO-LOGIKUS TÜNETENYHÍTÉS AZ ÚJ MEDICINA TÜKRÉBEN

GYÓGYNÖVÉNYEK, SCHÜSSLER-SÓK, GYÓGYSZERTAN 

   - SCHÜSSLER-SÓK: Budapest V., 2012. február 26. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA (gyógyszerész)

   - GYÓGYSZERTAN: Budapest V., 2012. április 13-15., május 11-13. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA (gyógyszerész)

   - SCHÜSSLER-SÓK: Budapest V., 2012. október 5. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA 

   - GYÓGYNÖVÉNYEK: Budapest V., 2012. október 7. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA

   - GYÓGYSZERTAN: Zalaegerszeg, 2012. október 20-23. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA

 

BACH-VIRÁGTERÁPIA A KONFLIKTUSOK MEGOLDÁSÁBAN

   - BACH-VIRÁG: Budapest V., 2012. február 25. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA (gyógyszerész)  

   - BACH-VIRÁG: Budapest V., 2012. október 6. - tréner: DR. HERCZEG ANDREA   

 

FOGANTATÁSTÓL A SZÜLETÉSIG A HIPNÓZIS TÜKRÉBEN

   - ELŐADÁS: Budapest V., 2012. április 27. - előadó: KOVÁCS ILONA (hipnotizőr, hipnocoach)

 

MOZGÁS-TÉR, AVAGY NON-VERBÁLIS KONFLIKTUSOLDÁS 

   - MŰHELY: Budapest V., 2012. szeptember 21-23. - vezető: DR. HERCZEG ANDREA

 

ÉFT - ÉRZELMEK FELOLDÁSA, A KEZED MINDIG KÉZNÉL VAN

   - ELŐADÁS: Budapest V., 2012. március 28. - előadó: HUSSEIN ÉVA 

   - TRÉNING: Budapest V., 2012. május 20. - tréner: HUSSEIN ÉVA 

 

KOMMUNIKÁCIÓ - KONFRONTÁCIÓS TRÉNING (SZEMÉLYKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ)

   - 2. MODUL: Budapest V., 2012. január 14-15. - tréner: MATÉZ SÁNDOR (ALEX)

   - 1. MODUL: Budapest V., 2012. február 18-19. - tréner: MATÉZ SÁNDOR (ALEX)

 

KOMMUNIKÁCIÓ - NYILVÁNOS SZEREPLÉS A GYAKORLATBAN (ELŐADÓTRÉNING)

Vajai M. Virág gyakorlatorientált tréningje előreláthatólag 2012. végén kerül megrendezésre. Jelenleg nincs meghirdetett időpont.

Várható előfeltétel: Matéz Sándor: Konfrontációs tréning 1-3. modul.

 

KOMMUNIKÁCIÓ - BLOGBEJEGYZÉSTŐL A KÖNYVKIADÁSIG (ÍRÓTRÉNING)

Vajai M. Virág tréningje előreláthatólag 2012. végén kerül megrendezésre. Jelenleg nincs meghirdetett időpont. 

Várható előfeltétel: Matéz Sándor: Konfrontációs tréning 1-3. modul, Vajai M. Virág: Nyilvános szereplés a gyakorlatban.

 

EZEKET A TRÉNINGEKET (MÉG) NEM TALÁLOD MEG AZ ESEMÉNYNAPTÁRUNKBAN,

VISZONT JÓ SZÍVVEL AJÁNLJUK, MERT NAGYON JÓ TAPASZTALATAINK VANNAK VELÜK

   - SZI Akadémia - Szabó Ilona segít, hogy önmagaddal és másokkal való kommunikációs készségeidet fejleszthesd

   - Kincs ami VAN - Oravecz Andrea kiscsoportos foglalkozásán megismerheted Byron Katie módszerét, a Munkát

 

<3 

 

/a

Helyszín : Biologika Szabadegyetem - több helyszínen, több időpontban
Kapcsolatok : további információ a központi e-mail címen: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Vissza